Schneckenhaus, Lüdenscheid

A Turbo-Schnecken Lüdenscheid sportegyesületnek sok-sok év után sikerült

saját épületbe költözni, mivel a fiatalnak számító egyesület (1990-ben alapították) egészen 2014-ig  bérelt helyiségekben és a városban elszórtan elhelyezkedő 16 csarnokban volt kénytelen működni. Ezeket azonban hamar kinőtte a folyamatosan bővülő taglétszámú egyesület. A saját sportközpont és egyesületi székház lehetősége 2008-ban bontakozott ki előttük, amikor elárverezték a Hesse & Jäger GmbH & Co. KG régi, több mint 100 éves, műemlékvédett gépgyárát. A „Schneckenhaus” elkészültéig azonban még számos szervezeti és építészeti problémát kellett megoldani.

Objektumadatok

Objektum: Két műemlékvédett csarnok átalakítása sportközponttá és egyesületi székházzá

Építkezés időtartama: 2011–2014

SCHELL termékek: PURIS SC önelzáró mosdócsaptelep, LINUS DP-SC zuhanypanel

Amíg Brigitte Klein elnöknő és csapata az átépítés pénzügyi kihívásaival foglalkozott, a HWR Architekten iroda építészei hozzáláttak a súlyos károkat szenvedett épület felújításához és újraépítéséhez, amelynek során műemlékvédelmi szempontokat is figyelembe kellett venniük.

Az átépítés végül 2011 októberében kezdődhetett el. Ehhez fákat kellett kivágni, eltávolítani a lomokat az épületből, amelyet részben le is kellett bontani. Ennek során néhány kincsre is bukkantak. Egy, az épület eredeti céljára utaló régi hengert például az épület előtt állítottak ki. Egy régi kéményt pedig le kellett bontani. Mivel az közvetlenül a nagy csarnok mellett állt, kézi munkával lehetett csak elvégezni ezt. A műemlékvédett tetőszerkezetről szintén kézzel távolították el a rozsdát.

További fejtörést okozott az épület statikája és a talaj teherbírása. Végül mindkét problémára sikerült megoldást találni. A régi betonpadló azonban használhatatlan állapotban volt. Pedig a csarnok korábbi, ipari célú hasznosítása miatt eredetileg úgy tervezték, hogy azt is felhasználhatják. A járulékos munkák miatt végül igencsak elhúzódott az építkezés.

A sportközpontot csak 2014 februárjában sikerült átadni. A vendégszeretet és a közösség fontossága a szaniterhelyiségekben is megnyilvánul. A piros egyesületi színt visszafogottan, de hatásosan sikerült megjeleníteni, az olyan extrák, mint a hajszárítók pedig tovább fokozzák a kényelmet. A szerelvények kiválasztásakor a minőség, a funkciókínálat és a formaterv voltak a döntő tényezők. A mosdóknál a PURIS önelzáró csaptelep gondoskodik a higiéniáról és a takarékos vízfelhasználásról, miközben nem korlátozza a használatot. A zuhanyzóhelyiségekben LINUS falon kívüli zuhanypaneleket szereltek fel.

A Schneckenhaus ma 350 négyzetméteren biztosít edzési lehetőséget a legkorszerűbb edzőgépeken, továbbá három sportcélú csarnokkal, gyermekmegőrzővel és egy bisztróval is rendelkezik. A Turbo-Schnecken egyesület tagjai így megfelelő körülmények között hódolhatnak sportszenvedélyüknek és élhetnek közösségi életet.

„Sokat dolgoztunk azon, hogy saját sportközpontunk és egyesületi székházunk legyen. A SCHELL szerelvényeivel biztos lehetek benne, hogy sokáig örömünket leljük benne.”
Brigitte Klein, az egyesület alapítója és elnöknője.